HATÁROZAT

VTBT 3/2018 (11.01)

 

Balázs Hedvig 2018. június 11-i megkeresésével kapcsolatosan, mely szerint az Országos Vizsla Klub által 2018. május 26-27-én megrendezett „Kezdők és Bajnokok Kupa” CACT Vízi- Mezei Versenyen fent nevezett tulajdonában lévő Csipkéskúti Bálvány rövidszőrű magyar vizsla kan bírálati lapján az eredményhirdetés után derült ki, hogy az „Orrhasználat, orrjóság” feladatnál nem helyesen szerepel a végső osztályzat, majd a VTBT 2/2018 (08.29) számú Határozat alapján a bekért bírálati lapok munkapéldányainak teljes átvizsgálása utána a Vadászkutya Teljesítménybírói Tanács (VTBT) Vezetősége az alábbi döntést hozta:

A VTBT Vezetősége a verseny rendezvényirodájának vezetőjét a verseny vezetőbírójával együtt arra kéri, hogy a munkapéldányokat számolja újra, figyelembe véve a jelenleg érvényben lévő Vadászkutya Vizsga- és Versenyszabályzatot, mely szerint az Orrhasználat, orrjóság végső elbírálásánál a Mezei munkánál és a Légszimatos elhozásnál adott kisjegyeket átlagolni kell. Egyformán, minden versenyzőnél azonos módon, tehát a számtani közepét kell venni a két számnak. Ezen kívül a Szekundálás feladatnál nem lehet adni osztályzatot, hiszen a verseny szóló kereséssel lett meghirdetve.

Amennyiben szükséges, az így kialakult sorrendet, ha eltér az eddigitől, a megfelelő módon ki kell hirdetni, ha szükséges, a korábban kiadott címet vissza kell vonni, az új sorrendnek megfelelőt pedig ki kell adni.

Fenti Határozatot a VTBT négy IGEN, egy NEM szavazattal elfogadta.

 

Csővár, 2018. november 01.

 

                                                                                           Noveczki Katalin

                                                                                                    VTBT

 

 

 

HATÁROZAT

VTBT 2/2018 (08.29)

 

Balázs Hedvig 2018. június 11-i megkeresésével kapcsolatosan, mely szerint az Országos Vizsla Klub által 2018. május 26-27-én megrendezett „Kezdők és Bajnokok Kupa” CACT Vízi- Mezei Versenyen fent nevezett tulajdonában lévő Csipkéskúti Bálvány rövidszőrű magyar vizsla kan bírálati lapján az eredményhirdetés után derült ki, hogy az „Orrhasználat, orrjóság” feladatnál nem helyesen szerepel a végső osztályzat, a Vadászkutya Teljesítménybírói Tanács (VTBT) Vezetősége az alábbi döntést hozta:

A VTBT Vezetősége a verseny rendezőjétől a munkapéldányokat bekéri további vizsgálat céljából.

Fenti Határozatot a VTBT három IGEN és kettő TARTÓZKODIK szavazattal elfogadta.

 

Csővár, 2018. szeptember 10.

 

                                                                                           Noveczki Katalin

                                                                                                    VTBT

HATÁROZAT

VTBT 1/2018 (08.29)

 

A Vadászkutya Teljesítménybírói Tanácsának (VTBT) Vezetőségéhez 2018. augusztus 27-én érkezett kérelemmel kapcsolatosan, mely szerint 2 erdélyi kopó, név szerint: Vértesfia Szatmár és Bakonyi Betyár Ajta Nehezített Vércsapa versenyen elért eredményeik alapján megkapták az ötnyelvű munkavizsga bizonyítványt, mely a Magyarországi Erdélyi Kopó Klub (MEKK) munkavizsga szabályzatától eltérő. A MEKK Vezetősége a VTBT Vezetőségét arra kérte, hogy hivatalosan vonassuk vissza a szóban forgó két kutya munkavizsga bizonyítványát.

A VTBT Vezetősége megvizsgálta a MEKK érvényben lévő munkavizsga szabályzatát, mely szerint csak a többfázisos munkaversenyre, valamint munkavizsgára adható ki az ötnyelvű munkavizsga bizonyítvány.

Ennek értelmében a VTBT Vezetősége a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségét (MEOESZ) hivatalos úton tájékoztatta a munkavizsga bizonyítványok helytelen kiállításáról, egyben kérte azok visszavonását.

Fenti Határozatot a VTBT három IGEN és kettő TARTÓZKODIK szavazattal elfogadta.

 

Csővár, 2018. szeptember 5.

 

                                                                                           Noveczki Katalin

                                                                                                    VTBT

 

© 2017 Your Company. All Rights Reserved. Designed By JoomLead

Please publish modules in offcanvas position.